Az elmúlt fél évszázad alatt számos űreszközt indítottunk Földünk bolygótestvéreihez, E felderítőmunka egyik legnagyobb jelentőségű eszköze volt a Voyager-2 űrszonda, amely 27 éve ezen a napon (1986. január 24-én) haladt el az Uránusz bolygó mellett.
Az Uránusz Naprendszerünk hetedik bolygója. Ez az égitest szabad szemmel már csak sötét és tiszta égen pillantható meg és akkor is csupán alig látható fénypontként, így nem csoda, hogy a távcső előtti korban ismeretlen maradt. 1781. március 13-án fedezte fel William Herschel német származású angol csillagász. Ez a bolygó már átlagosan 3 milliárd kilométerre jár a Naptól és 84 év alatt kerüli azt meg. Különlegessége, hogy tengelyferdesége 98 fok, azaz forgástengelye majdnem benne van a keringési síkjában.
A Voyager-2 űrszonda 19
77-ben indult nagy útjára. A cél az volt, hogy ezzel a szondával elrepülnek Naprendszerünk mind a négy óriásbolygója mellett, ennek során első ízben látogatva meg űrszondával az Uránuszt és a Neptunuszt. A Voyager-2 1979-ben repült el a Jupiter és 1981-ben a Szaturnusz mellett, ezután az Uránusz felé véve az irányt. 1986. január 24-én mintegy 81000 kilométerre haladt el a bolygó felhőzete felett. Az elrepülés során tanulmányozta a bolygót és holdrendszerét. A bolygó kékeszöld korongján kevés részlet látszott az űrszonda elrepülése idején.Az égitest jellegzetes színét egyébként a lékörében lévő metán adja, amely a beérkező napfény bizonyos részét elnyeli.
A már ismert 5 Uránusz-hold mellé 10 továbbit sikerült találni az űrszonda felvételein, bár ezek az új holdak elég aprók, a legnagyobb is csak 150 kilométer átmérőjű. Az Uránusz holdjairól a földi távcsöves felvételek nem sokat árultak el, így ezek felszíni alakzatairól csak a Voyager-2-től származnak információink. A Miranda nevű hold felszíne például megdöbbentően tagolt, az 500 kilométernél is kisebb égitesten méretéhez képest hatalmas szintkülönbségek találhatók.
Az űrszonda megvizsgálta az Uránusz gyűrűrendszerét is, amelyet egyébként még 1977-ben földi megfigyelésekkel fedeztek fel.
